2010. október 26., kedd

Pindur Pandurok - az undok tanító néni


A három szuperhős kislány, Sziporka, Csuporka és Puszedli otthon alszanak. Az ébresztőóra sípolása kelti fel őket. Pár perc múlva bejön Utónium professzor, a nevelőapjuk, és bejelenti, hogy az éppen most esedékes éves kivizsgálásra viszi a lányokat. Csuporka örül, hogy lóghat az iskolából. A professzor elmondja, hogy értesítette a tanárnőjüket, hogy később mennek be. A rendelőben Sziporka reflex-, Csuporka látás-, Puszedli pedig hallásvizsgálaton esik át. Azután irány az iskola! Az osztálytársak azzal fogadják őket, hogy hatalmas botrányról maradtak le. Az osztályba berontott egy fehér overálos nő, aki le akarta őket fújni valami szörnyű folyadékkal, de Mrs. Keane, a tanítónő, megmentette őket. Eléjük ugrott, így csak ő és az osztály hörcsögei kaptak a rózsaszínű löttyből. Ám néhány nap után kellemetlen dolgokat észlelnek. Az addig kedves, segítőkész tanítójuk undok hárpiává változik. Kiabál, gonoszkodik, pokollá teszi az életüket. Furcsa, hogy az egyik hörcsög is, amelyik kapott az overálos nő löttyéből, szintén agresszívvé vált, harapja a társát, őrülten rohangál a mókuskerékben. Nem volt nehéz rájönni, hogy a spray az oka mindennek. A három kislány elindul megkeresni a Végzet Asszonyát, hogy ellenszert hozzanak Mrs. Keane-nek és a hörcsögnek. Vajon sikerül –e a küldetés? Visszakapják a lányok a régi kedves tanító nénit, és a kedves kis hörcsögöt? Olvasd el, és megtudod!

Herczeg Nikolett 4.b

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése