2013. december 19., csütörtök

December - karácsony hava

A szakkörök és az iskolarádió hétről hétre ment a maga útján. Könyvtár szakkörön a Szitakötő című folyóirat és a kézikönyvek használata, a kézműveseknél karácsonyi készülődés volt a téma. Tojástartóból készítettünk angyalkákat, előtte karácsonyfadíszeket dekorhabból, ásványpaszta és viaszpaszta felhasználásával. Megemlékeztünk a december jeles napjairól, évfordulóiról, feldíszítettük a könyvtár fenyőjét és ajándék is került alá ismét. Két aranyos elsős kislány: Berger Bianka (Bius) és Németh Zina az 1.a-ból lepett meg minket és tett a fa alá ajándékot az olvasóknak.
Biustól foltvarrással és gyöngyfűzéssel foglalkozó könyvekkel gazdagodtunk, Zina két mesekönyvet hozott.
Köszönjük nekik és szüleiknek is.



2013. november 27., szerda

Ez a karácsony sem múlik el új könyv nélkül...

Pedig már ezt hittem. Több, mint egy éve, hogy költségvetési keretből nem jutott állománygyarapításra, pedig a gyerekek keresik az új könyveket.
Hála azoknak, akik gondolnak ránk, megint sikerült gyarapodnunk.
A néhány héttel ezelőtti olvasói klubon egy nagyon kedves tanítványunk, Varga Peti a 4.a-ból csillogó szemmel mesélt azokról a könyvekről, amiket az édesapjától kapott a közelmúltban. Olyan lelkesen számolt be az olvasottakról, hogy dőltünk a nevetéstől, és nagyon kíváncsiak lettünk az említett kötetekre. Megkértem, hogy hozza be megmutatni őket. Peti be is állított egy halom könyvvel, de nem csupán megmutatni, mert az apukája, Varga István, ajándékba küldte az iskolai könyvtárnak.
Mindegyikük a Kolibri kiadó kiadványa, konkrétan:
- Vidra Gabriella: a fekete kő titka
- Vidra Gabriella: A labirintus titka
- Vidra Gabriella: A templom titka
- Vidra Gabriella: A barlang titka
- Jo Nesbo: Doktor Proktor pukipora
- Jo Nesbo: Doktor Proktor pukipora / Idővihar a kádban
- Jo Nesbo: Doktor Proktor pukipora / Szeleburdi világvége
-David Walliams: Milliárdos fiú
-David Walliams:Büdöss úr
 -David Walliams: Gengszter nagyi


















Kedves Varga István! Köszönjük, hogy gondolt ránk.










2013. november 20., szerda

Megint elmúlt egy hét.

 Két hétfői programunk maradt el az elmúlt időszakban: 11-én továbbképzésünk volt tehetség gondozás témakörben. Pontosabban: Gazdagítás a tehetséggondozásban - egy kiváló előadóval ( Dr. Balogh László. tanszékvezető. Debreceni Egyetem, BTK. Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék),tegnap előtt pedig  váratlan események miatt kellett elhalasztanom a könyvtárismereti szakkört.
Csütörtökön Mini manó olimpiát rendeztünk az óvodásoknak, ezután visszatért az élet a régi kerékvágásba.
Teapapírból hajtogatás - a pénteki szakkörön, könyvtárhasználati óra ma a 7. a-val, holnap az 5.a-val, holnap után megint nyílt napra megyünk a Kreatív Hobby -ba. 
 

2013. november 11., hétfő

Üvegkavics festés

Forrás: http://www.kreativajandek.com


A pénteki szakkörön ehhez hasonló szerencsekavicsokat festettünk. Az alapanyagot a Lehel piacról fillérekért szeretem be még régen, (A hobbi boltokban nagyon drága) kontúr és üvegfestékkel dolgoztunk rá. A gyerekek munkáiból hamarosan felkerül majd a fotó.

2013. november 8., péntek

Olvasók klubja

Szerdán megtartottuk azt az elmaradt klub foglalkozást, amit október 24-re terveztünk az Iskolai Könyvtárak Világnapja alkalmából, de a programok torlódása miatt akkor azt el kellett halasztanunk.
Most sikerült összejönnünk-  ifjú és egy kicsit kevésbé ifjú olvasók - és egy jót beszélgettünk közös és nem közös olvasmányélményeinkről. Csodálkoztak a gyerekek, mikor meghallották, hogy mi, tanárok is szívesen olvassuk a Szent Johanna gimit, a pöttyösöket és más, általuk kedvelt kortárs szépirodalmat is. Mi pedig ötleteket kaptunk tőlük, mit olvassunk még, mit javasoljunk olvasásra saját gyerekeinknek.
Nagyon jó hangulatú összejövetel volt.










2013. november 5., kedd

Az Ószövetség népe

        
  Ez volt a tananyag címe az 5. b osztály könyvtárhasználatra épülő történelem óráján.
Használtunk a témához kapcsolódó lexikonokat, atlaszokat, sorozatokat, és különböző, gyermekek számára íródott, Ószövetségi történeteket feldolgozó köteteket, bemutattunk hangzó és képanyagokat is.

Felhasznált irodalom:
  • Horváth Andrea - Horváth Levente Attila: Történelem 5.  Az őskor és az ókor története. Szeged,Mozaik Kiadó,  2004.
  • Térképek titkai.Történelmi atlasz 5-8. osztályosok számára.Szeged, Mozaik Kiadó, 2012.
  • Meryl Doney: Honnan jött hozzánk a Biblia? A világot megváltó könyv története. Omega Kiadó, Debrecen, 1990.
  • Reimar  Gilsenbach: A Biblia. Az Ótestamentum. ( Mi Micsoda sorozat) Budapest, Tessloff és Babilon Kiadó1999.
  • És teremté az embert. (A Biblia világa sorozat ) Lilliput, 1995
  • Ábel Zsuzsanna: Képes Bibliai Lexikon. Közgazdasági és jogi könyvkiadó, 1987.
  • Cecil Northcott: Bibliai lexikon gyerekeknek.Budapest, református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1987.
  • Joy Melissa Jensen: Bibliai sorozat gyerekeknek.Budapest, Egmont, 2010.
  • Bibliai atlasz - kortörténeti bevezetéssel- Budapest, református Sajtóosztály, 1988.
  • Kis bibliai atlasz. Budapest, Kairosz - Piemme, 1991.
  • Róder Lajos: 109 bibliai történet Madách, 1991.
  • V. Gilbert Beers: Az én képes Bibliám. TBL Magyarországi Alapítvány
  • Shari Lewis: Egyperces bibliai történetek. Ószövetség. Budapest, Esély Kiadó, 1993.
  • Pat Alexander: Gyermek Biblia. Debrecen, Omega Kiadó, 1990.

2013. október 25., péntek

Heti összefoglaló

Eseménydús hetünk volt. Órák, szakkörök, adomány....
Kezdem a múlt hét végével, amikor a kézművesekkel ellátogattunk a Kreatív Hobby szaküzlet nyílt napjára.
Termékbemutatókat láttunk, megismerkedtünk a gyakorlatban a quilling technikával, és a bolt legújabb un. "KH designe" egységcsomagjával. Könyvjelzőt készítettünk belőle. Vásároltunk is.

quilling fenyődísz



A héten órára jött a 6.b és a 2.a , Bradley-t olvastunk a 6. osztályos könyvtár szakkörösökkel, felvilágosító könyveket a 7. osztályos lányokkal, Horváth Dzsenifer a 4.a -ból pedig megajándékozott minket egy "lovas" könyvvel.
A mai szakkörön-  csatlakozva az iskola halloweenes rendezvényeihez - fülbevalókat és party kellékeket készítettünk.




2013. október 18., péntek

Egri csillagok

A  6. a osztály ma könyvtári óra keretében dolgozta fel az Egri csillagok c. művet  egy feladatlapon meghatározott szempontok szerint.
A műben előforduló idegen vagy ismeretlen szavak jelentését szótárakból, fogalomtárakból  keresték ki. Tájékozódtak arról, hogy a korszakhoz kapcsolódó könyvek közül melyek találhatóak meg a könyvtár állományában. Megismerkedtek a magyar történelemhez használatos segéd és kézikönyvekkel, s a regényt forgatva állítások igazságtartalmát vizsgálták.
A csoportot Tikosné Tircsi Éva tanárnő irányította a kutatómunka során.

2013. október 15., kedd

Egy különösen aktív olvasó

 

Bemutatom Pusztai Virágot a  8.a osztályból

Ha egy osztályból kevesen járnak a könyvtárba, akkor különösen feltűnik  az a néhány elszánt látogató, aki mégis bemerészkedik a könyvek közé. Virág közéjük tartozik. Az eltelt másfél hónap alatt kilenc könyvet "fogyasztott el", ami - lássuk be - nem kis teljesítmény. Íme az olvasmányainak listája:
  • Jacqueline Wilson: Lányok a pácban
  • Philip Beard: Kedves Zoé!
  • Beate Teresa Hanika: Soha senkinek
  • Stéphane Servant: Tűzkeresztség
  •  Christine Nöstlinger: Ilse Janda fiatalkorú
  •  Christine Nöstlinger:Punk, avagy a Hajmeresztő Hétfő
  • Stéphanie: Savanyú uborka csokoládéval 
  • Sohonyai Edit: Kockacukor
  • Sohonyai Edit: Le a pasikkal!
Regénykedvelő. Az ismeretközlő kategória mostanában nem játszik fontos szerepet az olvasásában.
Elmondta, hogy általában az  olyan könyveket forgatja szívesen, amelyek középpontjában egy olyan probléma, konfliktus áll, ami akár vele is megtörténhetett volna. Érdeklik azok a megoldási minták, amelyek az olvasott művekben szerepelnek.
Szerencsére  az elmúlt tanévben szert tett egy barátra az osztályból, akivel megoszthatja olvasmányélményeit, de édesanyjával is meg szokta beszélni azokat a kérdéseket, amik ezekben a könyvekben felvetődnek. Anyukája is szeret olvasni, főleg pszichológiai jellegű ismeretterjesztő  köteteket forgat mostanában, periodikát is járatnak. A televízió nem meghatározó az életében, de szívesen nézi az adásokat, az olvasásban ez nem akadályozza.Van már egy kis házi könyvtára, aminek a bővítését tervezi. Kérdésemre elmondta, hogy csak az iskolai könyvtárba jár, egyenlőre ez is kielégíti az érdeklődését.

További kellemes olvasmányélményeket kívánunk Virág!



Változások az iskolarádióban

Gazsókánk elballagott, Ladányi Matild lemondott a mandátumáról még tavaly, ezért két új tagot kellett kooptálnunk. Vizer Dávidot és Kui Ákost egyaránt a 6.a adta nekünk, így már négy tagunk van ebből az osztályból. Úgy tűnik, jól jártunk velük, ügyesek, rátermettek a feladatra, remélem, ők is meg lesznek elégedve velünk. Zöldi Zsolt kollégámtól is búcsút kellett vennünk a tanév végén - más területen dolgozik a jövőben - s egy kedves, fiatal kolléganő érkezett a helyére, ő Derdák Andrea. Mindannyiuknak sikeres beilleszkedést és jó együttműködést kívánunk!

Szakkörök


Szeptember elején két szakkörrel bővült a könyvtári szolgáltatások köre. Hétfőnként könyvtárismereti, péntekenként kézműves szakkört tartok heti rendszerességgel.
Most arról szeretnék egy rövid áttekintést adni, hogy mi történt eddig, az eltelt több, mint egy hónap alatt.
  1.            A könyvtárismereti szakkör első foglalkozásán a szokásos szervezési feladatokon túl ismerkedési játékokat játszottunk, hogy összekovácsolódjon a közösség. Kiosztottuk a következő alkalom feladatait - mindenki vállalhatott könyvismertetést a könyvtár un. "könyves" könyvei közül - és megnéztük a youtube-ról, ki, hogyan ismertet könyvet. 
  2.               A következő alkalommal lezajlottak a könyvismertetések, melyek közt volt ismeretközlő és szépirodalom egyaránt, majd lazításként megnéztük filmen, hogyan kölcsönöz Al Bundy és milyen a helyben használat Mr Bean módra. 
  3.             A harmadik szakkörön az időszaki kiadványokat vettük górcső alá, mivel éppen akkor érkeztek meg a Szivárvány c. folyóirat mintapéldányai.    
  4.             A hónap zárásaként - hogy belekezdjünk az írástörténetbe is - az Altamira barlang felfedezésének történetét néztük meg filmen, és a benne szereplő földrajzi helyeket, idegen szavakat a kézikönyvtár segédkönyveinek felhasználásával kikerestük.
  5. És jött az október, és a témahét, így természetesen Gárdonyi Géza életét és munkásságát dolgoztuk fel, készültünk a kiállításra.
Kézműves szakkör:
  1.  Első alkalma a könyvtárismeretihez hasonló módon zajlott.
  2. - 3.  És jött a papír, mint alapanyag, szakirodalomként a Cser kiadó Színes ötletek sorozatának 27. kötetét  használtuk:
    Két szakköri fogalakozáshoz  is innen vettünk (színes) ötletet.
    Ime az eredmény:





    4. alkalommal gyöngyöt fűztünk. karkötőt, láncot, medált:





    5. A múlt pénteken   halloweenre gyártottunk fülbevalókat.

    6. Ezen a héten a Kreatív Hobby szaküzlet nyílt napjára megyünk, termékbemutatón és szakkörökön veszünk részt.


Gárdonyi Géza tantárgyi hét


Hétfőtől péntekig minden Gárdonyiról szól, hiszen 2013 Gárdonyi emlékév, születésének 150. évfordulója alkalmából.
A könyvtár kiállítással járult a hét programsorozatához. Az író életének, munkásságának különböző állomásait dokumentáló fotók, műveinek a könyvtárban megtalálható kötetei, róla szóló monográfiák és elemzések kerültek a vitrinekbe.

2013. szeptember 27., péntek

Ádám és Éva

Ez a címe annak az ifjúsági regénynek, amit Bedák Márk 5. b osztályos tanulónk ajándékozott a könyvtárnak a héten. Hogy miről szól? Egész röviden: suli, haverok, szerelem.
Köszönjük!

2013. június 19., szerda

Diplomaosztó

A Könyvmolyok Kiváló Mesterei címet a 2012/13-as tanévben ők nyerték el:

Kollár Bernadett 3.b
Galambos Petra 4.a
Horváth Brigitta 4.a
Kovács Viola 3.a
Köszönöm!


2013. június 10., hétfő

Búcsúzunk, "Öreg Harcos"


Gazsó Gábor 8.b

Kedves Gábor!

Sok éve vagy hűséges tagja  stábunknak, de ma, mikor az utolsó adáson túl voltunk, már nem mondhattuk azt, hogy jövőre veled ugyanitt, mert az új tanévet már egy újpesti középiskolában kezded. Mindig számíthattunk rád. Mikor szétosztottuk hétfő reggelenként a szövegeket, te mindig a legrövidebbet választottad, talán azt gondoltad, a jóból kevés is elég. Ezt  a hagyományt csak kétszer törted meg. Az egyik alkalom most tavasszal volt, mikor egy II. világháborús szöveget kellett elmondani - ez a téma téged mindig is érdekelt, tudom a kölcsönzéseidből - a másik pedig a mai nap volt. Talán azt gondoltad, hogy mivel ez az utolsó alkalom kicsit többet adsz magadból és ezt köszönjük is neked.Sok sikert kívánunk az új iskoládban is, a lányoknál is, és a majdani pályádon is.
Köszönjük, hogy társunk voltál: Zsolt bácsi, Edit néni, Alex, Bettike és Erik (Balázs igazoltan távol)



Szomorú gyarapodás

Az elmúlt hetekben tizenhárom láda könyv érkezett hozzánk. A könyvek tulajdonosa, egykori tanítványunk, Molnár Judit, a századik évfordulónkon még velünk ünnepelte a centenáriumot. Ő már sajnos nincs velünk, hagyatéka viszont igen. Lánya, Demendi Barbara úgy gondolta, hogy a régi iskolában lesznek a legjobb helyen édesanyja könyvei. Barbara is régi tanítványunk, 1995-ben Tikos Éva néni osztályából ballagott el, a család így dupla szálon kötődik az iskolához Köszönjük, hogy ránk gondoltak,  bár jobban örülnénk, ha a köteteket eredeti tulajdonosa használhatná még.
Nyugodjék békében.

2013. május 13., hétfő

Cselényi Márktól kaptuk...

A 2. a osztályból Márk ma meglepett minket egy jó kis könyvvel: Beverly Cleary: Beus és Ramona című kisregényével. Ő már elolvasta, és a könyvtárnak ajándékozta. Azt mondja, hogy jó kis történet, érdemes lesz másoknak is elolvasni.
A fülszöveg szerint  egy testvérpárról szól,akik mindig vitáznak valamin egymással. Sokaknak ismerős a helyzet, a kicsi -aki nem tűnik mindig nagyon szeretni valónak -  gyakran idegesíti és fárasztja a nagyobbikat, akit ezért még a bűntudat is gyötri.
Köszönjük az ajándékot!

Újra Nöstlinger!

Most fejeztem be az Ilse Janda, fiatalkorú című könyvét., ami megint csak nagyon tetszett. A mesélő Erika, a főszereplő Ilse, Erika nővére, aki komoly bajba keveredik. Szökés, hazudozás, csonka-, majd hibrid családok, szeretethiány és a figyelem kikényszerítése - a regény cselekménye és problémaköre címszavakban.  Jó szívvel ajánlom felnőtteknek és tiniknek egyaránt.

2013. április 23., kedd

Suzi már csak ilyen!

Christine Nöstlinger könyvét egy délután olvastam el, és amikor becsuktam a könyvet, azt mondtam magamban, ez igen! Egyszóval nagyon tetszett. Egy lázadó,dacos kislány, okosan szerető szülők, barátság, szerelem, egy felbomló és egy újonnan alakuló osztályközösség története ez a könyv.
     Ali, Alexander és Suzi barátságát veszély fenyegeti, s közben rájövünk, hogy Suzi számára Alexander talán több is , mint barát . Megjelenik a színen a furcsa Dióskifli, aki - bár Suzi nem sokra becsülte eddig - fontos szereplője lesz a kislány életének. Aliról kiderül, hogy török bevándorló családból származik, s ez további bonyodalmak forrása lesz.

Egy könyvajánlásnak itt kell véget érnie...



2013. április 15., hétfő

Április 16. A Magyar Holokauszt Emléknapja



Szigeti György:   Auschwitz

Én bizony magyar, és így érintett vagyok,
Jóska, Pista, Kati a szomszédban lakott,
a zsúfolt marhavagon őket vitte el,
sorsukért minden ember együtt is felel.
Ha néha magyar-honban róluk szól a szó,
ne kezdje senki úgy, hogy „nem vagyok zsidó”,
az a hatszázezer mint mi, itt született,
és akinek a lelke kémények felett
szállt az istenéhez, sok szenvedés után,
magyar volt egytől-egyig mind-mind valahány.

2013. április 11., csütörtök

Kézműveskedtünk...

Az ökológiai szemlélet, az ökoiskolai cím és az anyagi források szűkössége arra késztet minket, hogy olyan anyagokat keressünk az iskolai manuális alkotó tevékenységekhez, amiért  nem kell pénzt adni, ami már egyszer használatban volt és mára már hulladék lett.
Íme az eredmény:
 tojástartóból


sajtos dobozokból és tojástartóból
csuhéból, dióhéjból
használt műanyag poharakból

tea tasakból


vécépapírgurigából

használt CD-ből és tejes dobozból


öreg csipeszből

2013. április 9., kedd

Teljes a Szent Johanna

A felső tagozatos lányok körében legnépszerűbb könyveink a Szent Johanna gimi kötetei. Eddig sikerült hét kötetet beszerezni, és hétfőn Nádházi Ági néni jóvoltából az utolsó kötetek is a könyvtár állományába kerültek, így teljes a sorozat.
Köszönjük!

2013. március 26., kedd

Kedves Zoli!

Elnézést kérek, hogy feledékenységemben nem említettelek meg, mint könyvtárunk egyik oszlopos állománygyarapítóját, pedig már több, jó könyvvel is megajándékoztad iskolád könyvtárát. Ma Magyar Katalin: Hej Krisztina című könyvével leptél meg minket. Köszönet ezért és a többiért is Újhelyi Zoltán 6.a osztályos "aranykoszorús" adományozónknak.
Edit néni

2013. március 20., szerda

Delfin könyvek

Delfin Könyvek ifjúsági sorozat az 1960-as évek  elejétől jelent meg rendszeresen Magyarországon a Móra Ferenc könyvkiadó gondozásában. Benne  különböző műfajok – sci-fi, kalandregény, stb. – szerepeltek, de elsősorban a magyar történelem élvezett elsőbbséget.
Ebből a sorozatból kaptunk ma ajándékba három kötetet Újhelyi Olimpiától (4.a).
  • Hegedűs Géza: Erdőntúli veszedelem 
  • Csukás István: Nyár a szigeten
  • Ráth - Végh István: A fáraó átka
Köszönjük!

2013. március 18., hétfő

Szöszmötöltünk

                                       Elkezdtük a húsvéti készülődést, nyuszik, csibék gyártását.