2015. október 1., csütörtök

Köszönet a szülőknek, családoknak!

Ha ők nem lennének, nem volna mód arra, hogy a gyerekek új könyveknek örülhessenek, hiszen évek óta nem kapunk pénzt könyvtárfejlesztésre. Már szeptemberben két család ajándékozott meg minket, amiért nagyon hálásak vagyunk.
  • A hónap elején a Tóth - Szabó família két szatyor mesekönyvet hozott, amiről a három gyerek lemondott az iskola közössége javára.
Egyet szeretnék bemutatni a sok közül, mert nekem nagyon tetszik az illusztrációja, bevallom, még nem olvastam el, de olyan étvágygerjesztőek a képek, hogy bizonyára sok kisgyerek fogja majd kézbe, és remélhetően el is olvassa.
A bájos rajzokat Marco Campanella készítette


  • Tegnap a 3.b osztályos Bartal ikrek -Enikő és Benedek - anyukája  keresett meg ajándék kötetekkel, köztük a Móra kiadó Lumpi Lumpi gyógyító meséi sorozattal. 
Lumpi Lumpi egy képzeletbeli kis sárkány, aki Bartinál -egy kisfiúnál - lakik. Színe kék, és hideg lángot fúj, tehát ártalmatlan, nem éget meg senkit és semmit. Az orrából olyan füstkarikákat ereget, melyek színükkel elárulják Lumpi Lumpi lelkiállapotát. Például, ha fél, kék karikákat, ha boldog, rózsaszínűeket, ha sértődött, akkor szürkéket.
Különleges képessége, hogy mindig megvigasztalja barátját, Bartit. Mesebeli utazásaikon eltűnik minden aggodalom és szorongás. A gyermeki lelket gyógyító esti mesék.
A másik érdekesség a Pipacska és Kockapaci kalandjai című két kötetes könyv, amely vidám matematika alcímmel kisebbeknek szóló mesékkel tanít az elemi matematikai fogalmakra.
Nagy segítség lehet szülőknek és segítő pedagógusoknak  Illés Györgyi:  Beszéd utca című kötete. A szerző Montágh Imre szellemiségének egyik örököse. Beszédoktatási módszere a logopédia, kommunikáció, zene, mozgás és fantázia fejlesztésének összhangjára épül.

  • Bár nem szülőktől kaptuk, de nagyon örülünk a legújabb testnevelés-módszertani kiadványcsomagnak, amit pár hónappal az ünnepélyes szerzői bemutató után már el is juttatott a Magyar diáksport Szövetség az iskolákba. A Tesim módszertani csomag 8 kötetből áll.
  A kiadványok a legjelentősebb elemei azoknak a szakmódszertani fejlesztéseknek, amit az MDSZ a minőségi testnevelés érdekében végez. Számos olyan területet ölelnek át, ami a XXI. századi testnevelés oktatásban, elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt hasznos és előremutató. A kiadványok valamennyi érintett iskola számára ingyenesen váltak elérhetővé.

Őszi programjaink



Hónap


Nap

Óra

Téma

Kinek?

Szeptember

18.

du.

Kézműves péntek

6. évfolyam és vendégeik

Október

15.

14

Könyvtárhasználatra épülő természetismeret verseny

5. évfolyamosoknak

19.

8.00

Olvasási verseny meghirdetése

Bárki részt vehet benne

péntekenként du.

Kézműves péntek

6. évfolyam és vendégeik

November


11.

10-15

„Szadako”- nap

Alsó tagozat

péntekenként du.

Kézműves péntek

6. évfolyam és vendégeik