2010. szeptember 29., szerda

Elidyr és a törpék

Ma jöttek először az elsősök könyvtári órára. Egy "beavatási szertartással " kezdtünk, amelynek a végére könyvtári tagok lettek a legifjabb csatások. Megígérték, hogy a könyvekre mindig vigyáznak, és pontosan hozzák visszaazokat. Ígéretük megpecsételésére szerencsekavicsot kaptak, melyeket a könyvtündér festett nekik az éjszaka.
Majd születésnapot ünnepeltünk - Benedek Elekét- és a Népmese Napját. Holnap lesz 151 éve, hogy Kisbaconban megszületett a nagy erdélyi meseíró, lapszerkesztő.
Az első bések tanítója, Ignácz Hajni néni, járt is Elek apó szülőfalujába, és mesélt a kicsiknek arról, hogyan élt és dolgozott ott az író.
Mesével köszöntöttük az ünnepeltet. Mivel a magyar népmesekincset jól ismerte,
most egy walesi mesével leptük meg. Gyermekkorom kedvenc kötete volt a mára közel ötven éves könyv - A világjáró királyfi - amit sokat forgattam annak idején.

 A mese tanulságait a gyerekek megértették:
Sosem áruld el a jótevőid.
Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.
A jó elnyeri jutalmát, a gonosz megbűnhődik.
A tudásért keményen meg kell dolgozni.
Ezt állapítottuk meg Elidyr történetéből. Megismerkedtünk a törpék világával is, és mire a végére értünk, épp kicsengettek.
Jó volt együtt.
Ma 51 könyvtárlátogatóval és 33 dokumentum használatával zárom a napot.

2010. szeptember 28., kedd

A délelőtt folyamatos ügyintézéssel telt. Munkatervekkel kapcsolatos tennivalók, szülői faliújság frissítése, könyvtartozások kiegyenlítésével kapcsolatos adminisztráció és megrendelések...
Délután 33 gyerek jött be, ki kölcsönözni, ki csak úgy olvagatni, voltak kutatómunkát végzők ma is és az Internetet sem hanyagolták el.
Csomagot is hozott ma a posta. Saját részemre rendeltem a Szalay könyvkereskedésből néhány kötetet, amelyeket bárkinek szívesen ajánlok, akit érdekel a kézműveskedés. A könyvek nagyon jók, szépek és olcsók.
Íme:

papircsodak.jpg   Papírcsodák 2.  Gyerekorigami  Zseníliafigurák  
Barkácsműhely 16: Égethető gyurmacsodák

2010. szeptember 24., péntek

Csökkentett üzemmód

Ma csak kilenc látogatóm volt, tekintettel a pénteki rövidebb nyitvatartásra.
A délelőtt jelzet szerkesztéssel telt és az ajándékba kapott 31 db  DVD  - néhány mesefilm, 2-3 filmklasszikus és a Népszabadság Legendák nyomában sorozata - bevételezésével.
 Egyre gyakrabban érkeznek a terjesztői hírlevelek, újdonság listák.
A héten szerződést kötöttünk egy újabb keresekedővel, 35 %-os kedvezményre. Közel vannak, még a szállítási díjat is meg lehet takarítani. Ha az idén lesz még egy kis ellátmány, ki fogjuk használni a lehetőséget.

2010. szeptember 23., csütörtök

Vicces nap

Néha bejön valaki és keres egy bizonyos témában olvasnivalót, majd utána többen ugyanazt. Ma a "vicces könyvek" népszerűsége volt jellemző. Akinek már nem jutott, odatársult a szerencsésebbekhez, és együtt böngészték, egymásnak olvasták fel a vicceket. Nem tudom máshol hogy van, de nálunk ezek "vesznek el" a leggyakrabban. Mindig pótolni kell a készletet.
 A kézikönyvtárat sikerült egy kicsit rendberakni 0 - 8 főcsoportig.
Ma kevés volt a kölcsönzés, a kutatómunka dominált. A negyedikesek folytattták a híres zeneszerzők életének jegyzetelését.  A hetedikesek az indiánokról, a Bostoni teadélutánról kaptak feladatokat, mások közmondásokat gyűjtöttek.
Megszerkesztettük az iskolarádió jövő heti adását, és előkészítettük a kerületi Erkel vetélkedőre a felkészüléshez szükséges anyagot is.

2010. szeptember 22., szerda

Visszatért az élet a régi kerékvágásba

Befejeződött a rendrakás, visszakerültek a könyvek a helyükre, megindult az intenzívebb kölcsönzés.
Ma 30 tanuló és 1 pedagógus látogatóm volt. A dokumentum forgalom 44 db, ebből kölcsönzés 31 kötet, a többi helyben használat. A számítógépeket négy tanuló vette igénybe ma.
A felsősöknél Geronimo Stilton, Spongyabob és a High Schoole Musical volt a menő, az alsósok igényesebb olvasmányokat is vittek.
A 2. a osztályosok Berg Judit kötetet, Heidit, Tom Sawyert és Vukkot is kölcsönöztek, természetesen a Klasszikusok kisebbeknek sorozatból (Ciceró)
A 4.a a Zenei Világnapra készült és híres zeneszerzők életrajzát jegyzetelték. Az 5. a szorgalmi feladata megadott szempont szerinti könyvcímek gyűjtése volt. Néhány kislány folyóiratok olvasásával töltötte a szabadidőt, a mai sláger a Bravo.

2010. szeptember 1., szerda

közeleg az első "könyves nap"

Szeptember 8. az Írásbeliség Világnapja.



Úgy tűnik, a társadalom minden rétegére kiterjedő írástudás még mindig csupán csalóka ábránd: az UNESCO adatai szerint a világon ma is 776 millió felnőtt analfabéta, vagyis öt emberből egy nem tud írni-olvasni. További 75 millió azoknak a gyerekeknek a száma, akik egyáltalán nem járnak iskolába, és ennél sokkal több gyermek vesz részt rendszertelenül az oktatásban vagy szakítja meg tanulmányait idő előtt.

Ezért rendezi meg az UNESCO évről évre 1976-tól az „Írástudás Nemzetközi Világnapját”, amelynek keretében a szervezet rendezvényekkel és díjkiosztóval igyekszik felhívni a figyelmet az analfabetizmus felszámolásának fontosságára.

„Sosem felejtem el, amit egy mozambiki nő mondott nekem egyszer: ha nem tudsz írni és olvasni, mindig félned kell. Ez igaz: hogyan találsz el a kórházhoz, ha beteg vagy? Hogyan olvasod el a gyógyszer tájékoztatóját?” – idézte fel emlékeit a díjátadó alkalmából Lalage Brown professzorasszony, aki 82 évéből harmincat szentelt arra, hogy nigériai és zambiai felnőtteket tanítson betűvetésre.

Az analfabetizmus és a szegénység szoros kapcsolatban áll egymással. Mindazon nőknek és férfiaknak, akik nem tudnak írni és olvasni, e készségek elsajátítása a lehetőségek teljesen új horizontját nyitja meg, hozzájárul az életszínvonaluk növekedéséhez, a társadalmi változásokhoz és a szegénység felszámolásához.



A világnap alkalmából az iskolai könyvtár az első emeleti üveges tárolóban- az igazgatóhelyettesi iroda mellett - kiállítja az iskola legrégibb és legértékesebb könyvtári köteteit, és a könyvtárban az új könyvekből nyílik kiállítás, melyre szeretettel meghívok minden érdeklődő osztályt.