2010. október 26., kedd

Miért megy haza a királyfi a mamájához?

A XIII. kerületi könyvtáros tanárok munkaközössége a múlt héten meghívót kapott a Berzsenyi Dániel Gimnázium projektnyitó rendezvényére. A pályázat címe: Tudásdepó a Berzsenyi Dániel gimnázium Könyvtárában – a BDG iskolai könyvtári és adatbázis szolgáltatásainak, valamint olvasásnépszerűsítő programjainak fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében.

Maga a megnyitó lényegre törő, tömör és frappáns volt, zárásként csodálatos, az iskola tanulói által készített népmese illusztrációs kiállítás koronázta meg

Az olvasásfejlesztés jegyében zajló szakmai program meghívott vendége Boldizsár Ildikó népmesekutató, meseterapeuta előadása óriási élményt és értékes ismereteket adott mindnyájunknak. Akik nem tudták megvárni, és előbb elmentek, nem tudhatják, miről maradtak le. Személyében igazán kompetens és szuggesztív előadót ismertünk meg, aki képes magával ragadni a felnőtt és az ifjabb hallgatóságát egyaránt.

Tőle tudtuk meg, hogy a XIX. század elejéig a mese felnőtt műfaj volt. Az emberiség közös tapasztalatát hordozva életfeladatok kódolását tartalmazza, megoldási mintákat ad élethelyzetekhez, konfliktusokhoz, válaszutakhoz. Az emberiség közös kincse az a több mint kétezer mesetípus, melyek mindegyike alá több száz szöveg tartozik. Ez a mesekincs segít: Ha valaki elakad az életútján, a mese válaszol, hogyan élje tovább az életét. Választ ad arra, mit keresünk ezen a világon? Megtudhatjuk azt is, hogyan juthat el az ember saját alakjába, milyen életutat járjon be, hogy az legyen, akinek lennie kell. Mi dolga a világon a nőnek és a férfinak és mi történik, ha nem azt csinálják, ami a dolguk?

Ha a sárkány királylány helyett királyfit rabol, és egy harcos amazon lesz a királyfi megmentője, bizony nem lakodalom lesz a vége a mesének, hanem a megmentett királyfi, miután megköszönte a szabadítást, hazamegy a mamájához. Ha a szerepek felcserélődnek, az események sem a megszokott rendjük szerint zajlanak.

A mese gyógyít. Mentális és pszichoszomatikus betegeken, életútjukon elakadt, vagy fordulóponton álló embereken segít. Aki kíváncsi a részletekre, keresse fel a következő honlapokat: www.meseterapia.hu és www.mesekozpont.hu és forgassa az alábbi köteteket:



    
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése