2015. december 16., szerda

Karácsonyi történet - George




Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.
Üldögélt az ablaknál, nézte a havazást, ami egy órája tartott már, s az életén töprengett, amikor kinyílt az ajtó, és egy hajléktalan oldalgott be rajta. 
Az Öreg George, ahogy a kliensei nevezték, ránézett, s ahelyett, hogy elküldte volna, beljebb invitálta a tűzhely mellé, hogy melegedjen egy kicsit.
- Köszönöm, de nem akarom zavarni, - mondta az idegen. - Látom, még nyitva a műhely, szusszanok egy kicsit, ha megengedi, aztán megyek tovább.
- Majd megy, ha már került valami meleg étel a gyomrába, - fordult George a kredenchez. Lecsavarta egy ételhordó termosz tetejét, s egy kanállal együtt odaadta az edényt az idegennek. - - Nem sok maradt, de még meleg és finom. Pörkölt. Én csináltam. Utána majd iszik egy kávét, az is forró még, az előbb lett kész.
Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő.
- Elnézést, ki kell mennem, jövök mindjárt, - szólt George, és indult, hogy megnézze, kinek van szüksége a munkájára.
A kapu előtt egy öreg 53-as Chevy állt. Gőz áramlott ki a motorházból. A vezetője kétségbeesve ragadta meg George kabátujját.
- Uram, segítsen! - mondta erős spanyol akcentussal. - Az asszony vajúdik, most vinném a kórházba, de lerobbant az autóm.
George felnyitotta a motorház fedelét. Úgy tűnt, a motorblokk megrepedt a hidegtől. A kocsinak annyi.
- Hát ezzel nem fognak menni sehova egyelőre,- morogta.
- Az nem lehet, könyörgöm, segítsen, - nyöszörgött a férfi. George megfordult, és bement az irodába. A tábláról leemelte öreg járgányának a kulcsát, s visszament az udvarra. Hátrakerült a garázshoz, beindította az autót, kigurult vele az útra, s megállt a házaspár mellett.
- Itt van, menjenek ezzel, - mondta. - Nem valami szép látvány, de nagyon jól megy.- Segített az asszonyt átültetni a lerobbant autóból, majd hosszan nézett utánuk, ahogy tovahajtottak az éjszakába. Megfordult, és visszament a házba.
- Örülök, hogy oda tudtam adni az autót. A kerekeik is nagyon kopottak voltak. Az én öreg járgányomon új gumik vannak… -  George ekkor vette észre, hogy magában beszél. Mialatt kint volt, a hajléktalan elment. Az edény az asztalon állt üresen, mellette egy használt kávéscsésze.
- Legalább került bele valami, ki tudja, mióta nem evett, - gondolta az öreg. Visszament az utcára, megpróbálta beindítani a Chevyt. Többszöri nekirugaszkodásra beindult a motor. Úgy látszik, mégsem az ment tönkre. Bevitte az autót a garázsba az öreg járgány helyére. Gondolta, megbütyköli, legalább csinál valamit. Karácsony este úgysem jönnek kuncsaftok. Ahogy megvizsgálta, kiderült, hogy tényleg nem a motor ment szét, hanem a hűtés alsó csöve repedt el.
- No, ezt ki is tudom cserélni azonnal,- gondolta, s úgy is tett. - Ezekkel a gumikkal nem húzták volna ki a tél végéig.- Leszedte a védőhuzatot felesége régi Lincolnjáról. Gondolta, kicseréli a kerekeket, ezek egészen újnak látszanak, s úgysem akarta használni az autót. 
Mialatt dolgozott, lövést hallott. Nem volt szokatlan a környéken, de azért lecsapva a kezében lévő dolgokat, kirohant az utcára. Egy rendőrautó állt az úton, mellette a földön egy sebesült, egyenruhás férfi feküdt. Mikor meglátta az öreget, megszólalt, és segítséget kért. George megpróbálta felidézni emlékezetében a hadseregben tanultakat a sebesültek ellátásáról, felsegítette a férfit, bevezette a házba, és lefektette. Tudta, hogy sürgősen el kell látni a sebet.
- Nyomókötést alkalmazunk, hogy elálljon a vérzés, - gondolta. Aznap reggel hozták el a tiszta ruhát a mosodából, előszedett egy törülközőt, azzal meg ragasztószalaggal kötözte be a sebet.
- Azt mondják, a ragasztószalag mindenre jó, - próbálta felvidítani a rendőrt. „Valami fájdalomcsillapító is kellene”, gondolta. Előszedett egy pirulát, amit hátfájásra használt.
- Ez jó lesz”, mondta, -  s egy pohár vízzel odaadta a rendőrnek. - Maradjon így, amíg hívok egy mentőt. - Hiába próbálkozott, nem volt vonal. „Majd beszólok a központba a rendőrautó adóvevőjén”, jutott eszébe, és kiment.
Kiderült, hogy a golyó a rádióban állt meg, használhatatlanná téve azt. Mikor visszament a házba, a rendőr már felült.
- Mindent köszönök, - mondta. - Ott is hagyhatott volna, hisz a támadóm nem mehetett messzire, magára is rálőhetett volna.
George leült mellé.
- Sosem hagytam cserben egy sebesültet a hadseregben, nem fogom most sem. - mondta egyszerűen. Benézett a kötés alá, hogy ellenőrizze a vérzést.
- Rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában, - mondta. - Átment magán a golyó, de semmi fontos dolgot nem ért. Ha a seb begyógyul, olyan lesz a válla, mint újkorában.-  Felállt, és töltött egy csésze kávét.
- Jöhet? - kérdezte.
- Nem, köszönöm,- mondta a rendőr.
- Márpedig meg fogja inni. Az én kávém legjobb a környéken. Fánkot sajnos nem tudok hozzá adni.
A rendőr elnevette magát, s elvette a csészét. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, s egy fiatalember ugrott be az irodába, lövésre kész fegyverrel a kezében.
- Adja ide a pénzt! Azonnal, vagy lövök! - üvöltötte. A fegyver remegett a kezében, s George biztos volt benne, hogy ez a szerencsétlen még sosem fogott pisztolyt senkire.
- Ez az alak lőtt rám!, - kiáltotta a rendőr.
- Fiam, mire jó ez? - kérdezte nyugodtan az öreg. -Tedd el azt a pisztolyt, még megint megsebesítesz valakit.
A fiatalember összezavarodott.
- Fogja be, öreg, mert lelövöm. Adja ide a pénzt!
A rendőr a saját fegyveréért nyúlt.
- Hagyja csak, - szólt rá George. - Már így is a kelleténél több fegyver van ebben a szobában. - Majd odafordult a fiatalemberhez. - Fiam, karácsonyeste van. Ha pénzre van szükséged, tessék, itt van. Nem sok, de nekem is csak ennyi van. Tedd már el azt a pisztolyt. - Kivett a zsebéből 150 dollárt, és átnyújtotta a férfinak, mialatt a másik kezével elvette tőle a fegyvert.
A fiatalember eleresztette a pisztolyt, a földre rogyott, és sírni kezdett.
- Erre sem vagyok jó, mi? Nem akartam én semmi rosszat, csak venni valamit a feleségemnek meg a gyereknek, - zokogta. - Kirúgtak a munkahelyemről. Nem tudom kifizetni a lakbérünket. Az autómat már elvitték múlt héten…
George átadta a fegyvert a rendőrnek.
- Fiam, mind kerülünk szorult helyzetbe olykor. De nem így kell megoldani a bajainkat.
Felemelte a síró embert, és lenyomta egy székre a rendőrrel szemben.
- Persze, néha csinálunk hülyeségeket. - Neki is odanyújtott egy csésze kávét.
Attól vagyunk emberek. De betörni ide egy fegyverrel, az nem old meg semmit. Most pihenj egy kicsit, csillapodj le, s hátha kitalálunk valamit.
A fiatalember abbahagyta a sírást. Ránézett a rendőrre.
- Elnézést kérek, nem akartam meglőni. Elsült a pisztoly. Kérem, ne haragudjon.
- Fogja be, és igya meg a kávéját, - mondta neki a rendőr.
Elsőnek George hallotta meg a szirénázást. Egy rendőrautó és egy mentő állt meg a ház előtt az utcán. Két rendőr lépett be az ajtón pisztollyal a kezében.
- Chuck! Jól vagy?, - kérdezte egyikük a sebesültet. - Ahhoz képest, hogy meglőttek, egész jól.
- Hogy találtatok rám?
- A kocsid GPS-e jelzett. Az utóbbi idők legjobb találmánya. Ki lőtt rád? - kérdezte a másik rendőr, s odalépett a fiatalemberhez. Chuck nem késlekedett a válasszal.
- Fogalmam sincs. Elnyelte a sötét. Eldobta a pisztolyát, s elrohant.
George és a fiatalember a cipőjük orrát bámulták.
- Ez a kölyök itt dolgozik? - kérdezte a sebesült George-ot.
- Igen, - válaszolta az öreg.- Ma reggel fogadtam fel. Elvesztette az állását, szegény.
Közben a mentősök is bejöttek, hordágyra tették Chuck-ot. A fiatalember közel hajolt hozzá, s ezt suttogta:
- Miért…?
- Boldog karácsonyt, kölyök…, mondta Chuck. - S magának is, George. Köszönök mindent.”
- Hát ezt megúsztad. Egy gonddal kevesebb,- szólt George, miután a többiek elmentek. Bement a hátsó szobába, és egy dobozzal tért vissza. Kivett belőle egy ékszeres dobozt, és kinyitotta.
- Ezt vidd el az asszonykádnak. Szerintem Martha se bánná. Azt mondta, jól jön majd egyszer. És lám.
A fiatalember odanézett, s egy gyönyörű briliánsgyűrűt látott a dobozban.
- Ezt nem vihetem el, - mondta elfogódottan. - Magának sokat jelentett.
- Most meg neked jelent sokat, - vágott vissza George. - Nekem megmaradnak az emlékeim. Másra nincs is szükségem.- Aztán újra benyúlt a nagyobbik dobozba. Egy játékrepülőt és egy kisautót vett ki belőle. Az olajtársaság hagyta nála eladásra. - Ezt meg elviszed a kölyöknek.
A fiatalember újra elsírta magát, és odanyújtotta az öregnek a 150 dollárt, amit korábban kapott tőle.
- És mégis miből veszed meg a karácsonyi ebédrevalót? Tedd csak el azt is, - mondta George. - Most meg indulás haza a családhoz!
Az ajtóból a fiatalember visszafordult.
- Reggel itt leszek, ha komolyan vehetem, hogy felvett dolgozni.
- Szó sincs róla. Karácsonykor zárva tartok, - válaszolta George. - De holnapután itt legyél nyitáskor!
Kikísérte a fiatalembert, s mikor visszafordult, lám a hajléktalan újra a szobában volt, visszajött.
- Hát maga honnan került elő? Azt hittem elment már.
- Itt voltam végig. Mindig itt vagyok, - válaszolt az idegen. - Azt mondja, nem szokta megünnepelni a Karácsonyt. Miért nem?
- Hát, mióta az asszony itt hagyott, minek törjem magam. Karácsonyfa állítás, meg minden, kár azért a kis fenyőfáért. Süssek süteményeket, mint annak idején Marthával? Egyedül már nem ugyanaz. Meg különben is kezdek pocakosodni.
Az idegen George vállára tette a kezét.
- Pedig megtartod az ünnepet, George. Enni és inni adtál, mikor éhes voltam, meleget adtál, mikor fáztam. A vajúdó asszony fiút fog szülni, aki felnőtt korában neves orvos lesz. A rendőr, akit elláttál 19 ember életét fogja megmenteni a terroristáktól. A fiú, aki ki akart rabolni, gazdaggá tesz majd téged a munkájával. Az ünnep szellemisége a fontos, és azt te ugyanúgy megtartod, mint bárki más.
George meghökkent mindattól, amit az idegen mondott.
- Honnan veszi mindezeket?, - kérdezte.
- Bízzál bennem, George. Megérzem ezeket a dolgokat. Azt is tudom, hogy mikor lejárnak életed napjai, találkozni fogsz Marthával, és újra együtt lesztek. Azzal az idegen az ajtó felé indult.
- Bocsáss meg, George, de mennem kell. Haza kell érnem az ünnepségre, amit nekem rendeznek.
Ahogy nézte, George szeme előtt az ósdi bőrkabát és a kopott nadrág lassan vakító fehér köntössé változott. Aranyfény töltötte be a szobát.
- Tudod, George, ma van a születésnapom. Boldog Karácsonyt.
- Boldog születésnapot, Uram, - válaszolta George meghatódva.

Provided by Free Christian Content.org
Forrás: http://havannacsoport.hu/index.php/9-blog/960-karacsonyi-tortenet-george

2015. december 14., hétfő

Könyvtárhasználati házi verseny

Az egy hete, felsősök részére megtartott versenyen a kézikönyvek használata volt a téma. A  következő eredmények születtek:
1. Kótai Erik - Kui Ákos 8.a
2. Szilágyi Viktória - Varga Szofi 5.a
3.Rinhoffer Roxána - Lehoczky Anikó 6.a
Gratulálunk!