2016. szeptember 15., csütörtök

Szitakötő


Megjelent a Szitakötő folyóirat őszi száma, melynek központi témája az idő. Ez a témakör a hét jeles napjaihoz is kapcsolódik, ugyanis pénteken lesz 78 éve, hogy az 1938-as New York-i Világkiállításon elásták az első időkapszulát, melynek tervezett kinyitási ideje 6939 lesz.

·         Ebben a számban olvashattok az első karórák megjelenéséről, az idő relativitásáról, az időmérő eszközök fejlődéséről, és az abszolút, vagy radiometrikus kormeghatározásról.

·         Ha a művészet és az idő kapcsolata kerül szóba, megtudhatjuk a zenei tempók kapcsán, hogy mi lehet az idő szerepe a zenei kifejezésmódban.  

·         A festői életművek az idő múlásának tükrében korszakokra bonthatók, ebbe Ferenczi Károly munkássága kapcsán pillanthattok bele.

·         Az idő relatív, azaz viszonylagos, szoktuk gyakran mondani. Hogyan múlik az idő, ha unatkozunk, és hogyan, ha valami izgalmasban, kellemesben veszünk részt?  
·         Idő a csillagászatban, és idő a sportban, ahol a tizedmásodpercek is számítanak - más és másként értékeljük.

·         Hogyan reagál az élővilág a természet ritmusára, ami ugyancsak az idő függvényében változik?

·         Mi az az időérzék, és mire jó? Van -e olyan, hogy belső óra?

·         Ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki elolvassa ezt a számot.