2015. szeptember 4., péntek

Programajánló




Három, ingyenes, hétvégi, budapesti programot szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani. A közös bennük az, hogy mindegyik szeptember 12-én, szombaton lesz megtartva, tehát van választási lehetőség.

1.       A III. kerületben, a Flórián téren Energia Napot tartanak, ahol minden a tudatos energia felhasználásról szól.  A rendezvényen megjelenő szervezetek interaktív programokkal készülnek. A látogatók aktivitásukért cserébe a rendezvény pontgyűjtő füzetébe pecsétet kapnak. Az összegyűjtött pecsétekért fákat, és egyéb zöld ajándékokat adományoznak a vendégeknek, akik így közvetlen tehetnek az egészségesebb Földünkért.  A rendezvény reggel 6 és este 8 óra közt zajlik. Megközelítés az 1-es villamossal néhány megálló.

2.      Szintén a szomszédos kerületben, de ezúttal Újpesten, Árpád  út 51-53. szám alatt található udvarban   vár a Magic Day, ahol korra és nemre való tekintet nélkül egy teljes napon át mindenki együtt játszhat. A játéknap szervezői a "társas játszást" és a gondolkodtató játékokat szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni, közel 400 játékot lehet majd ingyenesen kipróbálni a rendezvény ideje alatt. A szervezők belépő gyanánt arra kérik az érkezőket, hogy hozzanak magukkal kupakokat vagy megunt használt játékokat, hogy azokat jótékony célra ajánlhassák fel.

3.      Kicsit távolabb, KÖKI Terminálban található Retrotoys LEGO szaküzlet előtt  Retrotoys Nindzsa Tréning címmel tart rendezvényt 10 és 17 óra között a Retrotoys csapata. Minden ifjú nindzsa pörgős feladatokon vehet részt. Lehet  LEGO ajándékokért  versenyezni  és teljesíteni  a Retrotoys Nindzsa Tréninget. A helyszínen nindzsa ügyességi feladatok, sárkányépítő verseny, Kendo kardforgatás és más  LEGO-s próbatétel is várja az érdeklődőket.


Ajánlotta a  sulirádió csapata