A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtárhasználati óra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtárhasználati óra. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 10., péntek

Elsősök a könyvtárban

Megismerkedtünk, könyvjelzőt készítettünk, mesét hallgattunk.

2014. február 21., péntek

Könyvtárhasználatra épülő angol óra.

Szerdán  az új angol szakos kolléganőnk, Mák Éva tanárnő a 6.a-val tartott órát a könyvtárban. Tájékozódtak a gyerekek számára hozzáférhető angol nyelvű irodalomban, és kiválasztották azokat a köteteket, amelyeket a tanév végéig  elolvasnak és beszámolnak majd róluk.
Elég  gazdag  kínálatunk van az un. könnyített olvasmányokból. Ezek általában valamelyik klasszikus rövidített változatai angol nyelven, különböző nyelvi szinten állók számára.

Ezeket a tanácsokat olvashatjuk a használatukhoz:

" Előfordul, hogy valaki szinte azzal kezdi a nyelvtanulást, hogy elolvas egy komolyabb regényt eredetiben. Aztán amire a végére ér, addigra – rengeteg szótárazással – nyelvtanilag és szókincsben is sokat fejlődik. Persze ez a legtöbbünk számára tortúra volna.
Ha az aktuális tudásodhoz mérten kissé nehéz szövegű könyvet olvasol, nem érdemes pillanatonként a szótár után kapkodni. Ez elveszi az olvasás élvezetét. Inkább igyekezz a szövegkörnyezetből kitalálni az ismeretlen szó vagy kifejezés jelentését; ha pedig nem megy, ne akadj fent rajta, hanem lépj tovább.
Ami gyakran szembejön veled, annak a jelentésére előbb-utóbb úgyis nagyjából rájössz, vagy eléggé felpiszkál ahhoz, hogy végül megnézd a szótárban.
...........
Kaphatóak kifejezetten nyelvtanulóknak készült könyvsorozatok, melyek csökkentett szókincsű, de nyelvileg értékes olvasmányokat kínálnak különböző tudásszinten állóknak.
A néhányszáz szavas alapszint kis túlzással a pár napja angolul tanulók számára is alkalmas; innen a folyamatos fejlődéssel párhuzamosan újabb, már kevésbé egyszerűsített szintekre lehet lépni, egészen a 2500 szavas szókincsig."

Forrás: Ötletek, http://www.angol-tanulas.hu/nehany-otlet-nyelvtanulashoz/módszerek, tippek nyelvtanuláshoz:

2014. február 12., szerda

Ablak - zsiráf

Ma az 1. a osztályosok a gyermek lexikon használatával ismerkedtek. Mindig töröm a fejem, mivel lehetne feldobni a hangulatot, és találtam egy jó kis dalt a YouTube-on.
Az első osztályban fontos tananyag az  ABC  ami lexikonhasználathoz is  elengedhetetlen.
Ehhez egy kis serkentő:


Zengő ABC hangos diafilm: https://www.youtube.com/watch?v=nc1KTZPymjQ


2013. november 20., szerda

Megint elmúlt egy hét.

 Két hétfői programunk maradt el az elmúlt időszakban: 11-én továbbképzésünk volt tehetség gondozás témakörben. Pontosabban: Gazdagítás a tehetséggondozásban - egy kiváló előadóval ( Dr. Balogh László. tanszékvezető. Debreceni Egyetem, BTK. Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék),tegnap előtt pedig  váratlan események miatt kellett elhalasztanom a könyvtárismereti szakkört.
Csütörtökön Mini manó olimpiát rendeztünk az óvodásoknak, ezután visszatért az élet a régi kerékvágásba.
Teapapírból hajtogatás - a pénteki szakkörön, könyvtárhasználati óra ma a 7. a-val, holnap az 5.a-val, holnap után megint nyílt napra megyünk a Kreatív Hobby -ba. 
 

2013. november 5., kedd

Az Ószövetség népe

        
  Ez volt a tananyag címe az 5. b osztály könyvtárhasználatra épülő történelem óráján.
Használtunk a témához kapcsolódó lexikonokat, atlaszokat, sorozatokat, és különböző, gyermekek számára íródott, Ószövetségi történeteket feldolgozó köteteket, bemutattunk hangzó és képanyagokat is.

Felhasznált irodalom:
  • Horváth Andrea - Horváth Levente Attila: Történelem 5.  Az őskor és az ókor története. Szeged,Mozaik Kiadó,  2004.
  • Térképek titkai.Történelmi atlasz 5-8. osztályosok számára.Szeged, Mozaik Kiadó, 2012.
  • Meryl Doney: Honnan jött hozzánk a Biblia? A világot megváltó könyv története. Omega Kiadó, Debrecen, 1990.
  • Reimar  Gilsenbach: A Biblia. Az Ótestamentum. ( Mi Micsoda sorozat) Budapest, Tessloff és Babilon Kiadó1999.
  • És teremté az embert. (A Biblia világa sorozat ) Lilliput, 1995
  • Ábel Zsuzsanna: Képes Bibliai Lexikon. Közgazdasági és jogi könyvkiadó, 1987.
  • Cecil Northcott: Bibliai lexikon gyerekeknek.Budapest, református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1987.
  • Joy Melissa Jensen: Bibliai sorozat gyerekeknek.Budapest, Egmont, 2010.
  • Bibliai atlasz - kortörténeti bevezetéssel- Budapest, református Sajtóosztály, 1988.
  • Kis bibliai atlasz. Budapest, Kairosz - Piemme, 1991.
  • Róder Lajos: 109 bibliai történet Madách, 1991.
  • V. Gilbert Beers: Az én képes Bibliám. TBL Magyarországi Alapítvány
  • Shari Lewis: Egyperces bibliai történetek. Ószövetség. Budapest, Esély Kiadó, 1993.
  • Pat Alexander: Gyermek Biblia. Debrecen, Omega Kiadó, 1990.

2013. október 25., péntek

Heti összefoglaló

Eseménydús hetünk volt. Órák, szakkörök, adomány....
Kezdem a múlt hét végével, amikor a kézművesekkel ellátogattunk a Kreatív Hobby szaküzlet nyílt napjára.
Termékbemutatókat láttunk, megismerkedtünk a gyakorlatban a quilling technikával, és a bolt legújabb un. "KH designe" egységcsomagjával. Könyvjelzőt készítettünk belőle. Vásároltunk is.

quilling fenyődísz



A héten órára jött a 6.b és a 2.a , Bradley-t olvastunk a 6. osztályos könyvtár szakkörösökkel, felvilágosító könyveket a 7. osztályos lányokkal, Horváth Dzsenifer a 4.a -ból pedig megajándékozott minket egy "lovas" könyvvel.
A mai szakkörön-  csatlakozva az iskola halloweenes rendezvényeihez - fülbevalókat és party kellékeket készítettünk.




2013. október 18., péntek

Egri csillagok

A  6. a osztály ma könyvtári óra keretében dolgozta fel az Egri csillagok c. művet  egy feladatlapon meghatározott szempontok szerint.
A műben előforduló idegen vagy ismeretlen szavak jelentését szótárakból, fogalomtárakból  keresték ki. Tájékozódtak arról, hogy a korszakhoz kapcsolódó könyvek közül melyek találhatóak meg a könyvtár állományában. Megismerkedtek a magyar történelemhez használatos segéd és kézikönyvekkel, s a regényt forgatva állítások igazságtartalmát vizsgálták.
A csoportot Tikosné Tircsi Éva tanárnő irányította a kutatómunka során.

2012. február 28., kedd

A farsang matematikája - könyvtárhasználatra épülő matematika óra a könyvtárban

Az idei kerületi pedagógiai napok rendezvény-sorozatához kapcsolódóan 23. -án kerületi bemutatót tartottunk az 5.a és osztályfőnökük, matematika tanáruk, Nagyné Végvári Erzsébet szereplésével a könyvtárban.
 A téma a farsang volt, hozzá kapcsolódó matematikai feladatokat oldottak meg a gyerekek a helyben található információ források -  verseskötet, szakácskönyv, atlasz, lexikon, internet - felhasználásával.
Az óra módszerében is a legváltozatosabb pedagógiai módszereket használta fel az ismeretszerzéshez: kooperatív tanulás, projekt, kompetencia alapú oktatás.
A jól sikerült órát a vendégek nagyra értékelték, és ami a legfontosabb, a gyerekek élvezettel és eredményesen dolgoztak.


2011. október 27., csütörtök

Matematika a könyvtárban.

Tegnap az 5. a osztály könyvtári matematika órát tartott Nagyné Végvári Erzsébet néni vezetésével.
A téma jórészt a közelgő Mikulás ünnep volt.
Ezzel kapcsolatban végeztek méréseket, számításokat a könyvtári információforrások segítségével.
Hajtogattak papírból télapót, kiszámították az ideutazás költségeit, köszöntőverset kerestek és ünnepi édességek elkészítésének költségeit is kiszámították a szakácskönyvek receptjeinek alapján.
   

2011. június 6., hétfő

Könyvtári órák

Az utolsó hét hagyományosan a könyvtári órák hete.  A mai naptól a jövő hétig naponta 2-2 csoport vesz részt a tanév utolsó ilyen alkalmain.

2011. február 21., hétfő

Két nyúl - egy mesedélután

Ma kölcsönöztek először az első bések. Előtte mesét olvastunk. Az egyik egy okos, a másik egy butácska tapsifülesről szólt. Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeonjából az okos nyúl és az oktondi pocok meséjét Tersánszky Józsi Jenő: Paprikás a buta nyúl című történet követte. A két legjobb olvasó bemutatta, hogyan zajlik a kölcsönzés, holnap pedig jönnek a többiek.

2010. október 28., csütörtök

Tájékozódás a könyvtárban

Ez volt a harmadikos óra témája. Megvizsgáltuk a könyvtárak funkcionális tereit, a tereken belüli rendet, összehasonlítottuk az iskolai és a közművelődési könyvtárak felépítését, működési rendjét. Most is vetítettünk, könyveket vizsgáltunk és eldöntöttük, hol lehet a helyük? A 3. a osztály is nagyon ügyesen dolgozott.

Felfedezzük a könyvtárat!


Ez volt a címe a mai könyvtárhasználati órának amit a másodikosokkal -2.a -töltöttünk együtt.
Diafilmet nétzünk, - Második látogatás a könyvtárban c. - megvizsgáltuk a tájékoztató táblákat, osztólapokat, beszélgettünk arról, mire jó az őrjegy és hogyan használjuk, és még rajzoltunk is. Az első csoport delfint, a második csigát. A rajzoláshoz ismerni kellett a könyvtári abc-t, hiszen a könyvtári rend kialakításában ez fontos. Ha jól kötötték össze az egymás utáni betűket, kirajzolódott a kép. Egészen jól sikerült.

Hamarosan jönnek a harmadikosok, velük ezt a témát egy kicsit mélyebben tárgyaljuk majd.